TÖBB NŐ – A FILMEK FŐHŐSEI

fernezeyFernezelyi Nóra

diák
2016-ban érettségizett egy budapesti gimnáziumban. Tanulmányai során mindig osztályelső volt. Gimnazista évei alatt számos művészeti és színházi produkció létrehozásában vett részt. Dramaturg szeretne lenni, de első nekifutásra nem jutott be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Bár Franciaországban folytathatná tanulmányait, itthon maradt és elvállalt egy színházi munkát, amelyre nagyon készül. Magyarországon érzi otthon magát.


lannertLannert Judit

szociológus, közgazdász kutató
A 90-es évek eleje óta foglalkozik oktatáskutatással. Egyik kezdeményezője a Jelentés a közoktatás helyzetéről szóló sorozatnak. Évekig az Országos Közoktatási Intézet kutatási igazgatójaként dolgozott, kiemelt szakterülete az oktatási teljesítmény mérése. 2007-ben alapította meg a Tárkival közösen a Tárki-Tudok Oktatáskutató Zrt-t, amelynek a jogutódját ma is vezeti. A tudományos munka mellett szülőknek, tanároknak írja a Kölöknet című blogot. Három lánya van.


l_ritokL. Ritók Nóra

tanár, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője
Szülővárosában, Berettyóújfalun és környékén iskolát, családi szociális esélyteremtő- és közösségfejlesztő programokat hozott létre az elmúlt húsz évben. Munkatársaival folyamatosan fejlesztik komplex rendszerüket, amely ma már egy teljes kisrégióra kiterjed. A leszakadó térségek bonyolult problémáira rendszerszerű megoldásokat keresnek, amelyek túlmutatnak az egyes intézmények felelősségi határain. Két felnőtt gyermek édesanyja.


dr_miklosdr. Miklós Anna

gyermekorvos
Már több mint 40 éve dolgozik a házi gyermekorvosi szolgálatban. Kezdetben körzeti gyermekorvosként praktizált a VIII. kerületben, majd a Péterfy kórház gyermekrendelőjében dolgozott. A 90-es évek óta több háziorvossal, valamint magánorvossal összefogva egyfajta praxisközösségben dolgozik a területi ellátásban és a magánegészségügyben. Miklós Anna homeopátiával is foglalkozik, mert úgy tapasztalta, hogy a legtöbb szülő előnyben részesíti, ha a mellékhatások elkerülése érdekében gyógyszeres kezelést csak akkor alkalmaznak, amikor mindenképp szükség van rá. Két felnőtt lánygyermek (egy jogász és egy közgazdász) anyukája.


nagyneNagyné Kerkapoly Beáta

tanítónő
Érettségivel, képesítés nélküli tanítóként kezdett még a 80-as évek végén, a főiskolát estin végezte el munka mellett. Öt év tanítás után születtek meg a gyermekei és nyolc évet volt otthon három fiával. 32 évesen napközis tanítóként tért vissza, majd lett előbb iskolaotthonos tanító, majd osztályfőnök. A budapesti általános iskolájukban a tanártársaival együtt nagyon sokat tesznek azért, hogy a szülők ne akarják már negyedikben vagy hatodikban elvinni a gyereküket egy másik intézménybe.


peterfiaPéterfia Éva

egészségfejlesztési szakértő
Pályája elején fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. 17 éven át minisztériumi köztisztviselőként a népegészségügyi területet vezette, függetlenül attól, hogy a tárcát, amelyikhez tartozott, épp milyen néven illették. Sokat tett az egészségmegőrzés, a prevenció, az egészségügyi szűrések bevezetéséért, az egészségtudatosság fontosságának felismertetéséért. 2009-ben elhagyta az államigazgatást, mert nem szeretett volna esetleg később bólogatni egy általa szakmailag elhibázottnak tartott kezdeményezés megvalósításához, csak azért, hogy az állását a nyugdíjig megtarthassa. Dolgozott Czeizel Endre mellett is, ma egy svájci tulajdonú hazai vakcinagyártó cég igazgatója.


peterfyPéterfy-Novák Éva

író
Blogja, melyben bántalmazó férje oldalán megélt házasságáról, orvosi trehányság miatt súlyos mozgási és értelmi sérüléssel született gyermekéről, és az ő későbbi elvesztéséről szól, nagy olvasottságra tett szert. Péterfy-Novák Éva a történetét 23 évvel gyermeke halála után írta meg – olyan titkokról beszélve, amiről nem szokás. A blogból Egyasszony címen könyv, majd Tasnádi István adaptációjában színdarab is készült. Élete során több mint húsz évig varrodát üzemeltetett, volt reklámügynöksége is. Jelenleg új könyvén dolgozik.


pricePrice Beatrix

tanár
Az ELTE Bölcsészkar Angol-Amerikai Intézetének Nyelvpedagógiai Tanszékén tanít módszertant és nyelvgyakorlatot, az Angoltanárok Nemzetközi Egyesületének volt elnöke. Eredetileg magyar-orosz szakon végzett, majd a 90-es évek elején Waldorf-pedagógiát tanult Angliában, ott ismerkedett meg a férjével is. Négy gyermekük van. Tanított több Waldorf-iskolában, valamint állami intézményekben. A British Council tanára és tanártrénere volt, jelenleg az egyetemi oktatás mellett a doktoriját csinálja. Nemzetközi angoltanári konferenciákon ad elő és tart tanártovábbképzéseket, utóbbiaknak köszönhetően többször járt Irakban és Kurdisztánban.


pinterPintér Csilla

eredetileg óvónő, két, autizmussal élő ikerfiú édesanyja
A gyermekek születése után magára maradt a nevelésükkel. Szakmáját nem tudja gyakorolni, mert a fiúk ellátása teljes embert igényel. Az egyik kisfiú iskolába jár, a másik sajnos beszélni sem tud, mindkettő nagyon szeretetreméltó és kedves gyerek. Bár a nagyobbik fiú az ország egyik legjobb sajátos nevelést igénylő gyerekek iskolájába jár, mégis lassan halad a fejlesztése, mert a gyerekeknek, akikkel együtt van, nagyon különböző problémáik vannak, és még ez az iskola sem tud velük elég differenciáltan foglalkozni.


raczRácz Edina

családi bölcsöde és óvoda alapítója
Az egyetem után pénzügyi vezető asszisztenseként dolgozott egy multinacionális cégnél. A gyes alatt fordító-tolmácsként tevékenykedett. A négygyermekes anyuka 2010-ben a nagyszülők üresen álló családi házában azután indította el a mérnök férjével közösen a vállalkozását, egy családi napközit, hogy a legkisebb gyermeküket helyhiány miatt nem vették fel a helyi bölcsődébe. A kétszintes ház egy-egy szintjén ma 14-14 fővel bölcsi és ovi működik, és szeptemberben egy új helyen újabb bölcsödét nyitnak. A magánovijuk előnye, hogy rugalmas (lehet napokat is kérni), helyben elérhetőek a kiegészítő szabadidős-fejlesztő programok (tánc, úszás, kick-box, angol), továbbá nagyon fontosnak tartják a szülőkkel való folyamatos kommunikációt.


szikagyiSzilágyi Ágnes Judit

egyetemi oktató
Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének habilitált docense. Szakterülete a portugál nyelvű, illetve a latin-amerikai országok története, és az ottani tekintélyelvű, nemzetépítő politikai berendezkedések összehasonlító vizsgálata. Jelenleg fő kutatási témája az I. Köztársaság kora Portugáliában és Brazíliában, egymáshoz való viszonyuk és nacionalista, modernizációs programjuk vizsgálata. Egy 17 éves nagylány és 21 éves fiatalember édesanyja. Felesége egy 52 éves kortárs költőnek, és gazdája egy 4 éves törpe uszkárnak.


torleyTörley Katalin

tanár
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, és 17 éve ugyanott is tanít franciát, 12 éve osztályfőnök. Oktatói tevékenysége mellett a 2016 elején alakult Tanítanék Mozgalom egyik képviselője, és jelenleg a civil kezdeményezéseket tömörítő Civil Közoktatási Platform (CKP) ügyvivő testületének tagja, a március 15-i és a június 11-i szabad oktatásért szervezett budapesti demonstrációk egyik fő szervezője. Katalin úgy érezte, hogy a társadalom és benne az iskolarendszer válsága ellen konkrét cselekvéssel lehet tenni a legtöbbet. Két gyermek édesanyja.